Kapcsolat kódex

Nemek harca

Avagy ki hordja a nadrágot?

Irányítás mánia mondhatnánk korunk gyakori „kórképe”, miután mi nők kivívtuk magunknak az egyenjogúságot, valahogy ez sem volt elég és még feljebb akartunk emelkedni nem csak a kapcsolatainkban, de más területen is.

Kivettük a férfiak kezéből az irányítást, sőt hajlamosak vagyunk elnyomni őket. Ha erősebb partnerrel hoz össze a sors, akkor pedig folytonos konfliktusok töltik be mindennapjainkat. Klasszikus szerepkörök, mint feleség mos, főz, gyereket nevel, férj pedig dolgozik éjjel-nappal, hogy eltartsa a családját, ma már nem ilyen egyértelmű. Nők is karrier éhesek, sokszor még a gyerekről is lemondanak vagy kitolódik a gyermekvállalás, csak hogy megteremtse saját egzisztenciáját, már nem akarnak a férfiaktól függeni. Talán mert annyi cserbenhagyott anyuka, illetve feleség maradt miután elhagyta a férje egy másik nő miatt.

Sokszor a nőnek kell erősebbnek lennie, mert a párja nem áll készen egy önálló életvitelre, sokáig anyuka mellett élt, aki mindenben támogatta, nem egyedül kellett megküzdenie az élet nehézségeivel. Amikor kapcsolatba kerül ezt a gondoskodó szerepet a párjától várja el. Persze vannak nők, akikben még meg van ez az ősi ösztön, hogy tyúkanyóként őrizze a családi fészek melegét. De mennyi bosszúságot kell ezért eltűrnie? Mintha egy nagy gyerekre kellene vigyáznia! Bizonyára vannak nők, akik kedvelik ezt a szerepet és örömmel vállalják, hogy ők hordják a nadrágot. De vannak olyan nők is még, akik több törődésre vágynak és nem bánják, ha kiveszik a kezükből a gyeplőt.

Minden esetre jó lenne hagyni a férfiakat férfiként érvényesülni, nem elnyomni! Kompromisszumot kell hoznunk a kapcsolatban, nem uralkodni a másikon! Ehhez persze olyan társat kell találnunk, aki egyedül is képes lenne boldogulni az életben! Szülőként is próbáljuk önállóságra nevelni a gyerekeinket!

copyright: Sylvia Boom

A félrelépés ára

Mi számít megcsalásnak? Valakinek már egy csók is annak számít, másoknak az egyszeri szexuális alkalom még belefér. Különböző nézetek vannak, de az biztos, ha már egyszer felmerül a gyanú, akkor folyton csak erre tudunk gondolni, vajon megtette-e.

Illetve ha már egyszer megesett, megteszi újból? Meg lehet bocsájtani valaha is, ha megszegik a hűséget? Egy ember mellett kitartani, jóban-rosszban nem olyan egyszerű, mint a lányregényekben írják, de vajon nem bánják meg, ha félrelépnek? Tudnak-e együtt élni a gondolattal, hogy egy harmadik is bekerül a kapcsolatba, ráadásul folyton hazudozniuk kell a másiknak, ill. az egész családnak. Aminek előbb utóbb válás, szakítás lesz a vége. Lassan elhidegülnek egymástól a felek, már nem éreznek vonzalmat egymás iránt és ez mindenkinek feltűnik. Folyton konfliktusokat gerjesztenek, alkoholhoz nyúlnak, depresszióssá válnak. Hiába is mutatják kifelé, minden tökéletes, a valóság sokkal komorabb.

Akad, aki bosszúból visszacsalja a másikat, mintha ezzel kiegyenlíthetné a számlát. Van még visszaút, ha már egyszer megbotlottunk? Mai felgyorsult világban, amikor mindent megosztunk a közösségi oldalakon, mennyire van biztonságban a hűség, amit a másiknak ígértünk, akár az oltár előtt akár csak magunkban tettünk ígéretet? Hűségesnek lenni kitartani egy ember mellett minden áron. Közben ott a sok kísértés, nap, mint nap. Alig várják, hogy egy kicsit is meginogjon az ember bizalma a társa felé, máris lecsapnak rá, mint a keselyűk! Minden áron ragaszkodnunk kell a másikhoz, amikor már nem vagyunk boldogok mellette és csak a szürke hétköznapok maradnak? Persze a körülmények sokban befolyásolnak minket, a gyerekek, szülők, barátok véleménye. A végeredmény mindig ugyan az lesz, boldogtalan magány, még ha benne is marad a kapcsolatban. Ha megromlik egy kapcsolat, vagy minden erőnkkel próbáljuk megmenteni, vagy lépjünk tovább. Nők a változatosságot szeretik, a férfiak pedig gyakran a megszokások rabjává válnak, ami azt eredményezi, hogy ellaposodik a kapcsolat. Mindkét félnek tenni kell azért, hogy ne fusson zátonyra a közös életük. Bizonyára vannak olyanok, akikért érdemes küzdeni, elfogadni, megbocsájtani, de van, akiért nem!

copyright: Sylvia Boom